Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy terebélyes madárberkenyefa. Nem nőtt az bizony másutt, mint Messzivári király birodalmának kellős közepén, a palota kertjében, a királykisasszony szobájának ablaka alatt. A királykisasszony, hacsak tehette, naphosszat a fa alatt üldögélt, onnan nézegette a kert pompázatos virágait, a szép szökőkutakat és a színes pillangókat.

A mesét meg is hallgathatod (Előadja: Rádiójáték, 2017 | (15 perc)
Kéri Katalin:  Hapci királykisasszony - Rajzolta: Szabó Katalin, Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, 3. osztály - (felkészítő: Horváth Andrea) Szombathely

Kéri Katalin: Hapci királykisasszony – Rajzolta: Szabó Katalin, Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, 3. osztály – (felkészítő: Horváth Andrea) Szombathely

Álmodozásában, nézelődésében nem zavarta senki és semmi. Azaz… valami mégiscsak zavarta. A tüsszögés. Az aranyhajú királylány ugyanis rengeteget tüsszögött. „Hapci! Hapci!” – prüszkölt egész nap. A Messzivári birodalom lakói el is nevezték Hapci hercegnőnek. Egy idő után már csak a tulajdon szülei emlékeztek arra, hogy a királykisasszonynak Abélia a becsületes neve…

– Ez így nem mehet tovább! Nem tüsszöghetsz folyton! – korholta lányát a király.

– Hapci! – tüsszentett erre akkorát a hercegnő, hogy beleremegtek a berkenyefa levelei.

– Nem tudsz mást mondani? Veszélybe sodrod az egész ország hírnevét – mérgelődött a király, ám lánya válasza erre is csak egy harsány „hapci” volt.

– Édesapám (hapci!), én is szeretném már abbahagyni (hapci, hapci!) ezt a tüsszögést… – hapcizott Abélia. Még így, prüszkölés közben is gyönyörű lány volt, a kerti virágok hervadoztak körülötte az irigységtől.

– Felséges királyom, az a megoldás, hogy versenyt kell hirdetni a földkerekség minden királyfija számára, és közülük az, aki tudja a receptet a királykisasszony bajára, elnyeri majd jutalmul a kezét. Legalábbis ezt írja az ezeréves uralkodói kézikönyv „beteg hercegnők meggyógyításáról” – kottyantott közbe az öreg udvari bölcs.

– De én nem vagyok beteg (hapci, hapci!), csak tüsszögnöm kell – tiltakozott Abélia királykisasszony.

– Irgum-burgum, akár beteg vagy, akár nem, meghirdetem én ezt a versenyt. Már úgyis ideje férjhez menned, és végre lesz egy kis csend, ha szunyókálni szeretnék ebéd után – határozott a király, és nem lehetett eltéríteni a szándékától.

Küldöncök vitték szerte a hírt, világgá kürtölték távoli és szomszédos országokban is, hogy Messzivári király olyan királyfit keres, aki kigyógyítja leányát a tüsszögésből, cserébe pedig elnyeri a hercegnő kezét és a fele királyságot. Özönlöttek is a hírre a kérők. Jöttek Lipityemből, Lapatyomból, Alföldéről, Felföldéről, Kukutyinból, az Üveghegyről, de még a távoli Jégbirodalomból is.

Hapci királykisasszony, akarom mondani, Abélia pedig megadóan fogadta a királyfiakat kedvenc fája, a madárberkenye árnyékában ülve. Türelmesen tűrte, hogy a jelentkezők kipróbálják rajta különböző gyógymódjaikat.

Az egyik királyfi azt tanácsolta, hogy fogja be az orrát, és számoljon 99-ig. Abélia 128-ig is elszámolt, de aztán újra elkezdett tüsszögni. Egy másik kérő azt javasolta, egyen citromos fagyit. A hercegnő elnyalogatott vagy tíz-gombócnyit, de akkor meg a hapcizás mellé még egy jó alapos köhögést is összeszedett.

– A legjobb lesz, ha koplal – mondta egy messzi országból érkezett királyfi, de Abélia korgó gyomorral is tüsszögött.

– Nézzen a napba! – jött egy újabb tanács. Nem segített ez sem. A királykisasszony akkorát hapcizott, hogy a berkenyefáról a fejére potyogtak az apró, korallpiros bogyók.

– Jaj, jaj, édesapám (hapci!), hagyjuk már abba ezt a kísérletezést, úgy látom, nincs a földkerekségen (hapci!) egyetlen valamirevaló királyfi sem (hapci, hapci, hapci!). Vetettem már cigánykereket, szopogattam medvecukrot, mosogattam az arcomat rózsavízzel, rágcsáltam fokhagymát (brrr!!!), és még ki tudja, mit ki nem találtak nekem ezek a kérők. Elegem van belőlük, inkább tüsszögök életem végéig. Hapci! – perlekedett Abélia, és bizony, Messzivári király sem nagyon tudott már mit válaszolni, sőt, az öreg udvari bölcs is kifogyott az ötletekből… Főleg azért, mert a palota kapujában nem várakozott már több, csakis egy, egyetlenegy árva királyfi. Ráadásul ő is a világ legkisebb országából, Aprófalváról érkezett. Az őrök nem is akarták beengedni. A királyfi azonban erősködött:

– Messzivári király küldöncei nem mondtak semmi olyasmit, hogy kicsi országból nem lehet jelentkezni kérőnek. Én is szeretnék szerencsét próbálni!

Nem volt mit tenni, az őrök a király elé vezették. Az udvari bölcs megállapította, hogy bizony, akkor is jelentkezhet valaki a versenyre, ha csupán akkora az országa, hogy belefér a zsebkendőjébe.

– Nos, ennél azért jobb a helyzet – nevetett a királyfi, és már indult is sietős léptekkel a madárberkenyefa alatt üldögélő királykisasszonyhoz. Abélia annyira tüsszögött, hogy még a könnyei is csorogtak. Csak akkor mosolyodott el, amikor meglátta az aprófalvi királyfi csillogó szemét.

Kéri Katalin: Hapci királykisasszony (illusztráció a könyvből)

Kéri Katalin: Hapci királykisasszony
(illusztráció a könyvből)

– Ciprián vagyok – hajolt meg mélyen a királyfi, és leült, pár lépésnyire a berkenyefától és a királykisasszonytól.

– Miért nem jössz közelebb? (Hapci!) És miért nem mondasz semmit arról, hogy mit tegyek tüsszögés ellen? – faggatózott Abélia.

– Cssss! Gondolkodom – mondta kedvesen Ciprián, és furcsán hunyorogva nézegetett a hercegnő felé.

„Talán bolond. Milyen kár, pedig micsoda gyönyörű tekintete van” – gondolta a királykisasszony, és próbált nagyon csendesen hapcizni, ami nem volt egyszerű dolog…

– Tudom a megoldást! Gyere, állj fel, de azonnal! – A királyfi talpra ugrott, és felsegítette a fa alól Abéliát is.

– Hová megyünk? Hapci! – kérdezte-prüszkölte a királykisasszony, de Ciprián csak húzta magával kézen fogva, minél távolabb a fától és a virágoskerttől. A király, az udvari bölcs és a palota népe pedig tódult utánuk, senki nem értett az egészből semmit. Mire a palota külső kapujához értek, Abélia abbahagyta a tüsszögést. Mindenki felkiáltott a meglepetéstől.

– Gondoltam – mondta Ciprián, és elmosolyodott.

– Mit gondoltál? – kérdezte a király, és bár örült, hogy lánya befejezte a tüsszögést, nem volt felhőtlenül boldog, mert nem tetszett neki, hogy épp az aprófalvi királyfi gyógyította meg Abéliát.

– Gondoltam, hogy a madárberkenyefa miatt tüsszögsz. Folyton csiklandozta az orrodat az illata – felelt Ciprián, de nem a királynak, hanem a királykisasszonynak. Abélia csillogó szemmel, egyetlen hapci nélkül nézett rá.

– Köszönöm, hálásan köszönöm!

Messzivári király azonban nem mosolygott:

– Lárifári, az egész birodalmam telis-teli van madárberkenyefával, ennek a bogyójából főzik híres nemzeti lekvárunkat, csak nem fogjuk kivágatni őket egy kis tüsszögés miatt!

– Nem, erre nincs szükség – felelte Ciprián. – Tudok egy helyet, ahol egyetlen berkenyefa sincs. Oda viszem el Abélia királykisasszonyt. Legalábbis ha akar a feleségem lenni – nézett szerelmesen az aranyhajú hercegnőre.

– Bárhová veled megyek – mondta bájos mosollyal Abélia.

– Akkor indulhatunk is Aprófalvára – válaszolta Ciprián, és kézen fogta a királykisasszonyt.

Csaptak hét országra szóló lakodalmat, berkenyelekvár helyett csokoládékrémmel töltötték az esküvői tortát. Bár egy pillanatra megrémült a násznép, amikor Abélia királykisasszony egy aprócskát tüsszentett, ám hamar kiderült, hogy kár aggódni, csak beszippantott pár szem porcukrot a lakodalmi kalácsról

Diós-mákos kalács (Fotó: Kéri Kata)

Itt olvashatod el a receptet! — Diós-mákos kalács (Fotó: Kéri Kata)

 

(Nyomtatva megjelent Kéri Katalin: Hapci királykisasszony címen az alábbi könyvben: Simonits Erzsébet (Fel. szerk.): Mesék könyve – 57 csodálatos mese olvasóink tollából. Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2011, 168-171. o.)

Reklámok