Utazás Chaniába

(2003. július 7., hétfő)

Ezen a napon felkerestük a sziget régi fővárosát, Chaniát. Ez az a város, ahová a repülőgépünk megérkezett, csakhogy akkor semmit nem láthattunk a belőle. Rethymnóból kb. 1 órás út vezetett a Nyugatra futó úton, és nagyon szép kis falvakat érintettünk közben. Például a nagyjából félúton lévő Vrisses-t, ahol hatalmas platánfák tartanak árnyékot a tavernák és házak udvarán. Az útikönyv szerint itt árulnak mézzel ízesített házi juhtejből készült joghurtot. (Ezt a csemegét több helyen is árulják, mi nem kóstoltuk, csak az egyszerű juhtej-joghurtot. Nekem ízlett, Attilának nem, pedig ő akar kecskéket tartani…)

Chaniában első célpontunk a Marseille-i vásárcsarnok épületét utánzó piac megtekintése volt. Fűszerek, gyümölcsök, zöldségek, halak, sajtok, mézek és minden elképzelhető dolog lelőhelye ez a hangulatos piac. Vettünk görög salátára való fűszerkeveréket és tzatziki-fűszert. Hihetetlen mennyiségben van itt a hegyekben szedett különféle illatos gyógynövényekből is, jó volna tudni, melyik micsoda és mire való, de ez sajnos, nem igazán ismeretes számunkra. Olyan fűszerárussal is találkoztunk, aki szépen, magyar szóval kommunikált velünk. De csak az árujáról és az árakról tudott magyar mondatokat, egyébként egy szót sem. A krétaiak kereskedő szellemének ez egy újabb, érdekes bizonyítéka.

A város kikötője felé haladva találtunk egy érdekes ortodox templomot. A neve: Agiosz Nikolaosz, azaz Szent Miklós. Egyik oldalán harangtorony, a másik (jobb) felén pedig minaret magasodik. Ez utóbbit nemrég állították helyre, így igazi szépségében látható. (A 17. századtól török kézen lévő, s szabadságot csak a 20. század elején elnyerő Kréta egyébként nem kifejezetten „törökbarát”, a törökkort idéző emlékeket is csak az 1970-es évektől kezdték helyreállítani, és ez a munkálkodás még ma is tart. Valószínűleg felismerték az iszlám építészeti emlékeinek turisztikai vonzerejét vagy esztétikai értékét, mely sokat emel a városképen.)

A templomban találtunk egy furcsa kis emberkét (hallókészüléket viselt), aki először némának tűnt, de aztán furcsa ejtéssel görögül mondott ezt-azt a templom belső díszítéséről, olyasmit, amit mi is jól láttunk. Például a Szűzanyát ábrázoló ikon előtt ezt mondta: „Agia Maria”. Volt egy szép, festett üvegablak, ami a napfény miatt csodálatos képet varázsolt a fehér márványpadlóra – a bácsi elmutogatta, hogy mindez a fénysugarak műve. Sosem jöttünk volna rá magunktól… Végül már a kezemet akarta csókolgatni, de összességében 2 € „baksissal” megúsztuk. Egyébként a templom berendezése nagyon szép volt, faragott fa tárgyak, sok-sok ikon és mennyezetről lógó gyertyatartó.

A templomtól a kikötő keleti részében lévő Arzenálhoz mentünk. Ez több épületből áll (a 23-ból összesen 9 maradt meg), és a velenceiek itteni uralmának emlékét idézi fel. Ezek a hosszú, hangárszerű, kőből emelt boltíves építmények szolgáltak ugyanis a reneszánsz korban (a XV. században) a hajók átteleltetésének és javításának színhelyéül. Egyik-másik most is műhely, a legtöbb azonban üres, illetve az egyikben mai amatőr művészek és kézművesek ingyenesen látogatható kiállítása látható.

Ezután végigsétáltunk a Velencei-kikötő felé, nyugati irányban, átvágva magunkat a kikötői éttermekbe invitáló pincérek „hadseregén”. (Kréta üdülőhelyein tényleg mindenütt ott vannak. Csakúgy, mint az a szokás, hogy – úgymond – az étteremben az asztal „megterítéséért” [couvert] kell fizetni.)

A chaniai kikötőben a török időket idéző, szép Janicsár-mecset áll, ma szintén ingyenesen látogatható kiállítás van a falai között, csakúgy, mint az Arzenálban. És szintén a mecset tövében láthatók a chaniai fazekasok fantasztikus, ezerféle (de főként kék és sárga árnyalatú) színben pompázó mázas kerámiatárgyai.

A kikötőből belevetettük magunkat az óváros velencei sikátorainak elbűvölő világába. A házak homlokzata, az erkélyek, a színek, a virágok, a szűk utcácskák valóban mind-mind a híres olasz várost idézik. Aprócska boltok, növényekkel befuttatott, árnyas teraszú éttermek – ez Chania régi városmagja. Itt található (bár nem könnyű rábukkanni) a Schiavo-bástya, amelyet 1300 körül építettek a velenceiek, és ahonnan szép kilátás nyílik a városra. A bástya csigavonal-szerűen halad felfelé, és mára nagyon elhanyagolt állapotban van, jobbára benőtte a gaz a feljáróját. A tetején nagyobb hatást tett ránk a tűző nap, mint a kilátás, úgyhogy gyorsan visszahúzódtunk az árnyas fák alá, az utcára.

Az „1866” nevű, török-görög harcokat, a krétaiak hősiességét idéző, kis parkot formáló téren át mentünk vissza a buszpályaudvarra, természetesen egy finom gyrosz és görög saláta után…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s