Az első ébredés Párizsban

Bár reggel kissé nehezen világosodott (csak 7 óra felé), sikerült viszonylag hamar felkelnünk, és reggeli után nyakunkba vettük Párizst. A Pont Neufig mentünk a metróval, és először a Szajna jobb partján indultunk felfedező körútra. Megnéztük a Forum les Halles-t, ahol én ábrándozva gondoltam a belle epoque régi piacára, melyről egy (máig kiadatlan) kisregényemben írtam, s melynek persze 1969 óta már híre-hamva sincs. Aztán hangulatos utcákon átballagtunk a George Pompidou központhoz, ahol a kora délelőtti csillogó napsütésben már hatalmas tömeg várt a bejutásra.

Ez a környék Párizs egyik legmegkapóbb negyede. Gyönyörű, csipkés házak az elmaradhatatlan kovácsoltvas erkélyekkel, virág- és madárpiac, rengeteg apró kis kávéház, söröző, cukrászda. A Beaubourg-nál állva, ahogy elnéztük a színes csőhálózatot a modern épület körül, eszembe jutottak egykori francia óráim, amikor arról beszéltünk (kb. 18 évvel ezelőtt, Németh Márta tanárnő óráin…), hogy milyen rondaság ez az épület. Hát, szó, ami szó…

Aztán végre átsétáltunk a város leggyönyörűbb részére, az Île de la Cité szigetre. Megcsodáltuk a Conciergerie-t, a palotát aztán a Notre Dame-hoz mentünk. Nagyon vártam a találkozást ezzel, a gótika csodájának tartott épülettel. Csodás volt a ragyogó napfényben. Belül pedig, ahogy fantasztikus festett üvegablakain átragyogott a fény, olyan volt, mint az álom. Ekkora hatással soha életemben semminek a látványa nem volt rám. (Legfeljebb az a pár perc volt hasonló élmény, amikor valaha Velencébe behajóztunk egy kis vaporettóval.) Ahogy álltam a Notre Dame hatalmas boltívei alatt, és néztem a központi rózsaablakot, patakokban folytak a könnyeim. Azt éreztem, hogy milyen hatalmas az Isten, és milyen felemelő őt szolgálni.

Körbejártuk az épületet, hátul, a kis kertjében is kattogtattuk a fényképezőgépet. Lefotózta Attila a kis, kinyúló vízköpő-szörnyeket is. Victor Hugo valaha itt lakott, nem messze, így mindjárt érthető, hogy hogyan tudta kitalálni Esmeralda és a többiek történetét…

Átmentünk a kisebb (Île de St. Louis) szigetre is, alig pár utcácska, az útikönyvek szerint ez az egyik legdrágább környék. Aztán a Sully hídon átcsorogtunk a bal partra, és megkerestük az Arab Világ Intézetének (L’Institut du Monde Arabe) épület-együttesét. Igazán nem volt nehéz, hiszen a Szajna partjához közel található, csodálatos, modern éptmény. Bejártuk az egészet, és néhány órát a könyvtárában is eltöltöttünk. Rajtunk kvül szinte csak muszlimok voltak ott, mindenki nagyon kedves volt. Rengeteg, arab, perzsa és európai nyelveken kiadott könyv és folyóirat található ebben az intézményben. Rábukkantunk csodálatos könyvesboltjára is, ahol vettünk pár al-Qántara (A híd) című magazint. Megnéztük a kis, keleti módra berendezett bazárt és büfét is.

Azután elsétáltunk a híres-neves Quartier Latin-be, és Villon, Rabelais és a többiek nyomában bejártuk az iskolák utcáját (Rue des Écoles), megnéztük a College de France-ot kívülről, és a Sorbonne Egyetemet kívül-belül. (Minden bejáratánál őrök állnak, csak diákigazolvánnyal lehet bejutni. Minket a nemzetközi tanárigazolványunk felmutatásával – és némi alkudozás után – engedett be egy kedves feketebőrű ember, akinek – szerintünk – fogalma sem volt, mit dugdosunk az orra alá…) Kár volt annyira erősködnünk, a Sorbonne belülről (amit mi láttunk belőle) egy csőd! Ablaktalan, levegőtlen, kopott, koszos termekben ülnek Franciaország reménységei. A folyosók, szűk lépcsőházak lehangolóak. Próbáltunk keresni egy menzát, de teljesen hülyének néztek minket. Mutogattak egy szendvics-automatát. Valószínüleg minden egyetemista az egyetem környéki kávéházakban ücsörög, mert azokból van vagy ezer, és mind zsúfolásig tele van.

A Szent Michel Boulevard felé nagyon sok a könyvesbolt és az antikvárium is, igazi diáknegyed! A Szajnához kiérve a parton rengeteg kis könyvesbódé áll, hihetetlen, hogy mennyire divatban van itt is (mint Japánban) a manga és sokféle más képregény! Ez talán már az olvasás alkonya? Az időhiányban szenvedő modern ember megoldási kísérlete az információ-szerzésre?

Átsétáltunk a Pont Neuf-ön, és úgy éreztük, mi is a „szerelmesei” vagyunk. Ez a híd neve (Új híd) ellenére Párizs legrégebbi hídja. A francia fővárosban csak a hidak miatt is érdemes volna leszállnia egy marslakónak, csodálatosak és rengeteg van belőlük. Csakúgy, mint a lámpaoszlopokból és a kovácsoltvas-erkélyekből, kapukból.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s