Az „öreg hölgy” és más látnivalók

Ma nyakunkba vettük Párizs még ismeretlen belvárosi utcáit és műemlékeit. Az Invalidusok terénél szálltunk ki a metróból. Megbámultuk a Napóleon által alapított hadikórházat és a Dómot, ahol a „korzikai” hamvait őrzik. Elsétáltunk az Eiffel-toronyhoz a Rue Universitaire-en keresztül. Már azt hittük, elkerültük véletlenül, aztán egyszercsak ott volt, ott terpeszkedett az utca végén. A Mars mezőről és a Szajna felől szembetörő szelek találkozásánál áll az „öreg hölgy”, egyik pillére alatt szerénykedik az alkotó, Eiffel szobra. A torony óriási és gyönyörű. Vagy talán ronda, de még ez sem számít, annyira monumentális. Hömpölygő tömeg igyekszik feljutni rá, napos időben állítólag 70 km-re is ellátni a tetejéről.

Indiai árusok „uralják a terepet”, és árulják a sok-sok giccses tárgyat, melyek Párizs műemlékeit – főleg a tornyot – ábrázolják műanyagból, csontból, fából és természetesen csokiból is.

A Jéna hídon keltünk át a Szajnán, innen indulnak a városnéző hajók. A hídfőknél egy-egy lovacskás körhinta, szerintem ezek legalább annyira szimbólumai Franciaországnak, mint az Eiffel.

A Boulevard de Jénán végigmentünk, láttuk szinte az összes muszlim ország minisztériumát, és így értünk el kb. 20 perc séta után az Etoile (csillag) térre, ahová 12 hatalmas boulevard fut be. Közepén áll az Arc de Triomphe, vagyis a Diadalív Napóleon és katonái dicsőségére.

Alatta az „ismeretlen katona” emlékműve örökmécsessel. A franciákról kiemelendő, hogy mennyire őszintén tisztelik és mélyen őrzik hőseik emlékét. Ezzel találkozni lépten nyomon, és mindenütt a francia zászlóval. (Uniós zászlót egyet sem láttunk!!)

Francia zászlók lobognak a Champs Elysées-n végig, csodálatos ez az utca, mely a Place de la Concorde-ra vezet, ahol az egyiptomi Luxorból „begyűjtött” obeliszk áll. A Champs Elysées-n csodálatos áruházak, drága éttermek sorakoznak, és rengeteg az ember. Talán ez Párizs leginkább dicsőséget sugárzó útja. Itt van az erotikus-táncos műsorokról híres Lidó és a Planet Hollywood méregdrága étterme…

A Concorde térre érve elkanyarodtunk a Mária Magdolna templom felé, ahol imádkoztam Szent Ritához.

Innen belevetettük magunkat a Hausmann Boulevard nagyáruházainak forgatagába. Elképesztő tömeg és számunkra hajmeresztő drágaság van itt. A legnagyobb élményünk a Lafayette áruház csodálatos kupoláján kívül a 7. emeleti marokkói szőnyegvásár, a tetőteraszról való páratlanul gyönyörű kilátás és a „Lafayette Gourmet” című részleg volt. Ez utóbbi nem csak nagy ínyenceknek való, hanem bárkinek. Aki korábban nem hitte, micsoda művészet is az evés, és hogy milyen műalkotássá lehet fejleszteni a csokoládét, a teát, a sajtot, a tortát, a halat vagy a gyümölcsöket, az majd itt megtudja! Párizs egyik No. 1-es látnivalója ez a csodálatos étel- és italkavalkád, gazdag kóstolókkal. Ehhez fogható ínyencfalatok csak a könyv- és CD áruházakban találhatók, pl. a FNAC-ban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s