Hommage à Normandie

A partraszállás helyszíne ma. - A fotót Ambrus Attila József készítette 2004-ben

Normandiában káprázatos a táj. Selymes, sűrű a fű a párás tengeri levegőben fürdőző réteken, almafák ágai hajlonganak a La Manche felől fújdogáló szélben. Az égbolt olyan, akár egy álomszerű impresszionista festmény: a kék, a szürke ezernyi árnyalatában pompáznak a felhők. Békésen legelésző tehenek, jobb napokat látott, sötétbarna fagerendás normann házak elé kötött, ruganyos léptű lovak amerre csak a szem ellát…

És a tengerpart. Dieppe-től Cherbourg-ig hullámzó, keskeny föveny, élesen és meredeken magasba szökő partfallal, a víz fölött cikázó sirályokkal. Mára itt minden kőnek, minden szem homoknak és valamennyi vízcseppnek története van. Legendák a régmúlt időkből, az Európába itt belépő, vagy a kontinensről itt távozó népekről. Kelták, normannok, vikingek és britek, és Franciaország nagy fia, Hódító Vilmos, aki 1066-ban átkelve a csatornán Hastings mellett legyőzte Harold angol király seregeit, és elfoglalta az Edward által neki ígért, rá hagyományozott trónt…

És a partraszállás, csaknem 1000 évvel később. Az a normandiai partraszállás, amely mindörökre vérvörösre festette az egyébként oly békés tengerparti táj történelmét.


„Néhány percre feloldódunk a hajónak csapódó hullámok párás ködében. A harminc emberből, akik a fedélzeten vannak, legalább húsz állatian beteg. Hat mérföldre vagyunk a parttól. Minden oldalról cirkálók és torpedórombolók okádják a pokol tüzét, 14 és 16 hüvelykes ágyúkból. Fülsiketítő dörgéstől s lövedékek vonításától harsog az ég. Alighogy kezdünk hozzászokni ehhez a lármához, víz alá szorítja a dübörgést a repülőgépek zaja. Szétárad a robaj az egymás után hömpölygő hullámokkal, ahogy a partvonalat és a célpontot támadják. A becsapódó bombák megvilágítják az éjszakát, miként az ellenség torkolattüze is. Az én szegényes soraim sohasem fogják visszaadni azt a látványt, amely egyszerre múlta felül a képzeletet és az emberi léptéket.”

Utah Beach – 1944. június 6. (5:50)
Alfred Birra 25 éves amerikai kapitány
naplójából való részlet

1942-től épült itt Rundstedt vezetésével az Atlanti-fal, amitől a németek azt remélték, hogy feltartóztatja a szövetségesek partraszállását. A kikötők védelmének megerősítése mellett betonbunkerek, harckocsi-akadályok, elaknásított területek jelentették a főbb védelmi pontokat. A szövetségesek – tanulva kanadai egységeik 1942-es dieppe-i partraszállási kísérletének kudarcából – a világtörténelem egyik leghatalmasabb katonai műveletét készítették elő 1943-44-ben: az „Overlord” névre keresztelt normandiai partraszállást. 1944 januárjától Dél-Anglia szinte egybefüggő katonai gyakorlótereppé és felkészülési bázissá vált. A németek tudtak a várható partraszállásról, de legjobb kémeik munkája dacára sem tudták annak pontos helyét és időpontját.

*      *      *

Normandia part menti településein 1944. június 6-án hajnalban repülőgépek, bombarobbanások zajára ébredtek az emberek. „Az invázió” – így kiáltottak fel a beavatottak, de mások is tudták, hogy miről van szó. A szemtanúk beszámolói szerint 30-35 km-ről is hallatszottak a rettenetes robbanások. A tengerparttól távolabbra eső helyeken is tudták, hogy megkezdődött a partraszállás. A francia ellenállás már az éjfél utáni óráktól segítette a hátországban ledobott sok-sok ezer ejtőernyős földet érését. Csak azzal nem volt tisztában szinte senki a francia partokon, hogy milyen hatalmas haderő közeledik… A foszladozó reggeli ködben hirtelen megszámlálhatatlanul sok hajó tűnt a megrökönyödött német őrszemek elé, és a radarok mindezt megerősítették. A szövetségesek 6997 hajót indítottak útnak Anglia felől ezen az éjszakán, 14600 bombázó- és vadászrepülőgéptől támogatva. 86 hadosztály vett részt a hadműveletek megkezdésében és 40 további kellett, hogy biztosítsa a partraszállást.


„Én voltam a harmadik a partra kilépők között. A tüzérségi tűz akkor már a hajóink belsejét is elérte, és az embereink jó részét megölték, mielőtt még kiszállhattak volna. Egy bombatölcsérben találtuk magunkat, és a felszereléseink súlya alatt lesüllyedtünk a vízben, mint a kövek. Lesüllyedtünk a mélybe, aztán felemelkedtünk. Az az idő, ami eltelt a felszínre jutásig, végtelennek tűnt. Megközelítettük a szilárd talajt, de volt még egy jelentős tengerszakasz a partig, amin át kellett kelnünk. Harckocsi-csapdák teljes zűrzavara, taposóaknák és mindenféle akadályok, amelyeket a Bosch-ok telepítettek, hogy hátráltassák a partraszállási kísérletet. Mindez olyan irreálisnak tűnt, mint egy eleven lidércnyomás; mindenütt körülöttem emberek kiabáltak és haldokoltak. Azt kérdeztem magamtól, vajon mind olyan buzgón imádkoznak-e, mint én [...] Siralmas lassúsággal elvánszorogtam egy betonfalig, amely mögött már több emberünk is várt minket. A B csapat kétharmada odaveszett... Lapulva a fal mögött, nem tudtuk levenni a szemünket a gyalogságunkról. Az emberek szüntelen hullámban futottak a dombra; a halottak és a haldoklók halomszám maradtak a nyomukban. Gyakorlatilag úgy kellett átkelni a fövenyen, hogy még a napot sem láttuk, annyira eltakarták a tetemek. A halál ott volt, mindenütt... Azt kérdeztem magamtól, képes leszek-e valaha is, bármikor is elfelejteni mindezt.”

Omaha Beach – 1944. június 6. (6:30)
Melvin B. Farell, amerikai közlegény
naplójából való részlet

Az alaposan átgondolt és összehangolt, hatalmas tömegeket és hadieszközöket mozgató akció ellenére a szövetségesek óriási emberi és anyagi veszteséget szenvedtek. Az amerikaiak által rettenetes véráldozatok árán elfoglalt Omaha és Utah Beach, az angol és kanadai partraszállók által megrohamozott Gold, Juno és Sword Beach területe és neve azóta a hősiesség és a szabadság szimbóluma…

A „D” nap, melyet franciául „J” napnak neveznek, mint a „történelem leghosszabb napja” került be a világ emlékezetébe. Sok szakértő szerint ez a június 6. fordította meg végleg a II. világháború menetét. A normandiai emberek számára azonban itt nem értek véget a szenvedések. A felszabadító csapatok ugyanis még hosszú heteken át bombázták az itteni településeket, és gyakran házról-házra foglalták vissza azokat a németektől.


„A partraszállás második hullámában vagyunk. Láttam az első csapat embereit, amint elesnek a golyószórók tűzében. Láttam, mi történt, amikor a harckocsikkal megrakott hajók letették a tankokat, és mind azonnal elmerültek... Láttam az embereket kiszállni, kapállózva lesüllyedni a túl mély vízben, ahogy próbálták elérni a szilárd talajt, mielőtt még megfulladnának... A partraszállás helyszíne nem volt más, mint egy pusztító temető, halottakkal borítva, használhatatlan fegyverekkel tele, és újabb csapatokkal, akik utánunk próbáltak partot érni.”

Omaha Beach – 1944. június 6. (7:30)
Dalmain Estes, 25 éves amerikai őrmester
naplójából való részlet

Óriási volt a pusztítás emberéletekben, lakóházakban, műemlékekben. Rouen, Caen Le Harve csonka gótikus tornyai, lövésekkel sebzett épületfalai máig tanúskodnak erről. Több település szinte teljesen a romokból született újjá, hatalmas munka és mérhetetlen szenvedések árán. Kevés városnak volt olyan szerencséje, mint a romantikus és jeles Bayeux-nek, amelyet – lévén csupán 10 km-re a tengerparttól – a szövetségesek már június 7-én visszafoglaltak. Itt mondott beszédet június 14-én de Gaulle tábornok, aminek hatalmas volt a lélektani jelentősége.

*      *      *

Normandia emlékezik. Most, a partraszállás 60. évfordulóján, és egyébként is, minden évben. Minden évben és minden napon, minden órában és minden percben. Mert Normandia történelemkönyvének több lapját csúnyán beszennyezte a háború.


„Begyalogoltam Normandia ezen hosszú történelmi partszakaszát Franciaországban. Az emberek a tengerparti homokban alszanak, mások is, de mindörökre. Megint mások a tengeren úsznak, de nem tudják, hogy a vízben vannak: halottak. [...] Bejárom ezt a hosszú partot, hogy tanúja legyek a partraszállásunknak. [...] Elképesztő látni ezt a rengeteg roncsot [...] Pedig a parttól egy mérföldnyire a víz alá süllyedt tankok, vontatók, elsüllyedt hajók nem is látszanak. De az apály miatt a vízből kiemelkedő, felborult Jeep-roncsok és más járművek félelmetes látványt nyújtanak. A legénység nagy része odaveszett.”

1944. június 7.
Ernie Pyle, amerikai haditudósító a D napról

S bár Normandiában káprázatos a táj, selymes és sűrű a fű, alma- és körtefák ágai hajlonganak a La Manche felől fújdogáló szélben, az itteni emberek tekintete mindig kicsit fátyolos. Olyan, akár az égbolt: mint egy álomszerű impresszionista festmény, a kék és a szürke ezernyi árnyalata tükröződik a könnycseppekben.

A partraszállás helyszíne ma. - A fotót Ambrus Attila József készítette 2004-ben.

Békésen legelésző tehenek, jobb napokat látott, sötétbarna fagerendás normann házak elé kötött, ruganyos léptű lovak, amerre csak a szem ellát… De az emberek lelkében itt sohasem lesz már felhőtlen a béke, szívüket sosem járja át a nyugalom alig-alig mozduló, könnyű szele. Mert az utcákon és a parkokban, a templomokban és a házakban, a partnak csapódó hullámokban és a szélfútta sziklákon mindörökké ott kísért a partraszállás szomorú emléke.

(Megjelent: HetedHéthatár, Pécs,
VIII. évf., 12. sz., 2004. június 11., 18-19. o.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s