… és végül egy kis étvágygerjesztő: Párizsi leányka

 


Hozzávalók: 1 db asztal, 1 db tányér, 1 db zsemle félbevágva, 1 kanál vaj, 1 szelet parizer, 1 db éles kés.


 

Elkészítése: Vegyünk egy félbevágott zsemlét. Nem egyszerű a dolog, ugyanis nagyon nehezen beszerezhető, mivel a boltosok ritkán tartanak félbevágott zsemlét. Javasoljuk a kreatív háziasszonyoknak, hogy vásároljanak 1 db egész zsemlét, végső esetben az is megfelel a célnak. A zsemlét vágjuk félbe, mert csak fél zsemlére van szükség az elkészítéshez (nagyétkűek két adagot is készíthetnek). Vigyázzunk, mert kenyeret/kiflit/kalácsot és zsemlét eldobni nem szabad, még akkor sem, ha „fél”-ről van szó. Jószívűek a megmaradt fél zsemlét odaadhatják barátnőjüknek, örömet szerezve ezzel neki. Gonoszabbak szárítsák ki a félzsemlét, majd úgy adják oda szomszédnőjüknek. A vajban óvatosan mártsuk meg késünket, úgy hogy a kés vajassá váljon, majd ezt követően ritmusos kenésmozgással vigyük fel a vajat egyenletesen a félzsemle hozzánk közelebb eső felére. A félzsemle alját nem célszerű megkenni, mert a későbbiekben az étkezéskor csak bosszúságot okozna. Ezután éles késünkkel már csak a szelet parizer megformálására kell koncentrálnunk. Amikor ezzel elkészültünk, a kés hegyével óvatosan a formázott lány alá nyúlhatunk, majd gyengéden ráfektethetjük a puha félzsemlére. Jó étvágyat kívánunk!

Elkészítés után tálaljuk gusztusosan a Párizsi leánykát! - Attila saját receptje alapján

Elkészítés után tálaljuk „gusztusosan” a Párizsi leánykát!
Attila saját receptje alapján

Megjegyzés: Az ételt bátran ajánljuk olyanoknak, akik külföldi utazásból érkeznek haza, ugyanis gyorsan elkészíthető, és végre viszonylag kedvező árfekvésben juthatunk a hozzávalókhoz.

Hozzászólás